ÉMSZ és Tondach tetőfedő rangadó pályázat 2020

Tondach-tetők ismét a csúcson

Kiemelkedő díjakat gyűjtöttek be a Tondach cserepekkel és tetőfedő rendszerekkel dolgozó szakemberek az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi (ÉMSZ) szervezetének július elején tartott gáláján. Az eseményen 2020. és 2021. legjobb tetőfedő munkáit hirdették ki.  

A magastető kategória legértékesebb, 2020 évi nívódíját Kovács Sándor munkája kapta. A dunabogdányi ház héjazatát Tondach íves vágású hódfarkú cserép felhasználásával készítette el.

A zsűri kiemelte az tetőfedés és a bádogos munka egészen kirívóan pontos megvalósítását, az ácsszerkezet és az alátéthéjazat hibátlan kialakítását, valamint a látszó faszerkezet szembetűnő szépségét. Ezzel Kovács Sándor az Aranykalapács vándordíjat is elnyerte.  

Mellette Tóth Árpád, Balatonfenyvesi nyaralón elkészített, kontyolt héjazata kapott igen értékes elismerést, hiszen a 2021 évi magastető szekció agyagcserép kategóriának győztese lett. Az ugyancsak íves vágású Tondach hódfarkú cseréppel készült tető kapcsán külön értékelték a rendkívül finoman kimunkált részleteket. 

Az ÉMSZ díjat megelőzően már a Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat díjazott épületeinek listáját is nyilvánosságra hozta a gyártó. A 2020-ban megszervezett pályázat eredményét a pandémia miatt a szokásos Gála ünnepségen nem tudták átadni, így most az ÉMSZ pályázattal egyidőben személyesen került erre sor.

A Tondach Tetőfedő Rangadó 2020-as évi díjazott épületei

Húzott cserép kategória

1. helyezett - Tóth Árpád - Balatonfenyvesi családi ház - nyaralóépület

2. helyezett - Katona László - Új építésű családi ház, Somogysárd

3. helyezett – Tarsoly Sándor, Családi ház, Budapest

4. helyezett – Szabó Zoltán -Társasház, Budapest

5. helyezett – Nesó László - Családi lakóház, Balatonalmádi

                                  

Sajtolt cserép kategória

1. helyezett – Matejkó József - Családi ház, Nyíregyháza

2. helyezett – Tóth Árpád - Családi ház, Fonyód

3. helyezett – megosztott díj - Becséri János – Székesfehérvári családi ház

3. helyezett – megosztott díj - Vida Krisztián – Lakóépület, Székesfehérvár

4 helyezett     Fekete József  Családi ház, Székesfehérvár

5. helyezett - Hegyi Sándor- Csolnoki lakóépület

                                  

Különdíjak

Társasház kategória különdíj - Szabó Zoltán – Budapesti társasház

Családi ház kategória megosztott különdíj - Boros Roland - Családi ház - Pócsmegyer

Családi ház megosztott különdíj - Lampert Zsolt – Győri lakóépület

TEGY különdíj - Baricza Krisztián – Felújítási projekt, Gárdony

ÉMSZ különdíj - Virág Zsolt - Mencshely-halomhegyi nyaralóépület

Fotók

Képek a díjazott épületekről

Képek a díjazottakról

Partnerkereső