Munkavállalóink mondták

Gyakornoki élet a Wienerbergernél

Gyakornokaink közül ismerjétek meg Virágot (aki azóta már Junior Digitális Marketing munkatársként támogatja a marketing osztályt), Mikit és Kriszt. Hárman, három különböző területen dolgoznak, munkájuk mégis egy projekt esetén összekapcsolódik. Ha érdekel a projekt, és hogy milyen gyakornokként a Wienerberger Zrt-nél, ismerd meg történetüket!

Meséljetek kicsit magatokról. Hogyan kerültetek a Wienerbergerhez, mióta dolgoztok a cégnél?

V: Virág vagyok, utolsó félévemet töltöm a BGE Közösségszervező szakán, jelenleg épp a szakdolgozatomat írom. A cégnél 1 hónapos szakmai gyakorlatomat végeztem 2020 júliusában, viszont azóta is itt maradtam. Rendezvényszervezőként kezdtem, majd digital marketing gyakornok lettem.

M: Miki vagyok, a BME Építő Karának harmadéves hallgatója. Novemberben csatlakoztam a termékmenedzsment csapathoz. Egyetem mellett szerettem volna szakmai tapasztalatot szerezni, ezért jelentkeztem a Wienerbergerhez.

K: Krisz vagyok, harmadéves építészhallgató az Ybl-ön. Mikivel egyszerre kezdtem, úgyhogy nagyjából én is fél éve dolgozok itt, rugalmas munkaidőben. Mennyiségszámító és szaktanácsadó gyakornokként dolgozom, melynek köszönhetően egy nagyon jó hangulatú csapatba kerültem. Úgy érzem, a főnököm, András mindenkit egyenrangúként kezel, nem vagyok megkülönböztetve, ugyanolyan feladatokat és bánásmódot kapok.

M: Én online jelentkeztem. Elsősorban az keltette fel a figyelmemet, hogy egyrészt építőipari nagyvállalat, másrészt, hogy rugalmas munkaidőben keresnek gyakornoki segítséget. A nyelvtudás is feltétel volt, melynek külön örültem. Azóta a cég nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően valóban tudom használni az angol nyelvet. Kriszre utalnék vissza, ugyanis a mi csapatunkban is jó a légkör, a feletteseim segítőkészek, minden szempontból nagyon részletes oktatásokat kaptam az első hetekben.

V: Én kicsit máshogy kerültem a céghez, a nagypapám dolgozott a Wienerbergernél, így kiskorom óta ismerem ezt a közeget. A pandémia alatt nehéz volt rendezvényszervező gyakorlati helyet találni, így őt kértem meg, kérdezzen rá, van-e valamilyen gyakornoki lehetőség. A kötelező gyakorlati időn túl azért maradtam itt, mert egy nagyon jó marketing csapat része lettem. Számos dologra megtanítottak a marketingről, ami számomra izgalmas. Élvezem, hogy az egyetemi közegen kívül is ilyen széles körű tudásra tehetek szert.

Miben fejlődtetek a legtöbbet az itt töltött idő alatt? Mit tanultatok?

V: A termékismeretben, valamint a digital marketinggel kapcsolatos ismereteim terén fejlődtem a legtöbbet. Jobb lett az emberekkel való kommunikációm is.

K: Mi a mennyiségszámításnál a tervek alapján 3D-s modelleket készítünk és ezekből kimutatjuk az anyagmennyiségeket. Úgy érzem, így a számítógépes szoftverismeret, illetve az anyagtan terén fejlődtem a legtöbbet. Rengeteg számítás érkezett be hozzánk az utóbbi időben, ezek elvégzésében ugyanúgy részt vehettem, mint a többiek. A kommunikációm is fejlődött, ugyanis a megrendelőkkel sok esetben kell kapcsolatot tartanom.

M: A termékmenedzsment részen nagyon sokat használjuk az Excelt, abban a feletteseim számos billentyűkombinációt és trükköt mutattak, így dinamikusabban használom a programot. Ami szintén mérvadó, és Virág és Krisz is említette, az a kommunikáció a cégen belül és kívül is. Ezt sosem éreztem erősségemnek, most már azonban ezt felszabadultabban tudom kezelni, akár idegennyelven is. Természetesen termékismeret terén is rengeteget tanultam, de ez része is a feladatomnak.

 

Mi a legizgalmasabb feladatotok? Mire vagytok a legbüszkébbek?

M: Jelenleg Virággal dolgozunk együtt egy téglakalkulátor kialakításán a honlapon, ami nagyobb kihívást jelent, ugyanis az alkalmazástechnikai csapattól is adatokra van szükségünk hozzá. Az adatok átkonvertálását végzem, mely egy elég időigényes feladat, ennek ellenére ez a projekt nagyon tetszik.

V: Én is nagyon izgalmasnak találom ezt a projektet. A legnagyobb kihívás nekem az volt benne, hogy a landing page-en megcsináljam a kalkulátort. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ez működik, már csak adatok kellenek hozzá. Büszke vagyok továbbá arra is, hogy sok tudást szereztem meg az itt töltött idő alatt, amiből a karrierem szempontjából csak profitálni fogok majd.

K: Nekem nehéz kiemelnem egy legizgalmasabb feladatot, ugyanis nincs két egyforma épület és terv sem. Nagyon változó az, hogy mekkora mennyiségeket számítunk, milyen minőségben és hova, ezért minden feladat egy egyediséget és egyúttal kihívást is rejt magában. Egyet nem tudnék kiemelni, de azokat a feladatokat talán jobban szeretem, amelyek egy nagyobb projekthez kapcsolódnak, akkor érzem igazán, hogy a nagy egész része vagyok.

Miért ajánlanátok szívesen ismerőseiteknek, barátaitoknak, akár szaktársaknak a Wienerbergert, mint munkáltatót?

M: Munkám erősen kötődik az anyagismerethez és az alkalmazástechnikával is van kontaktunk, mert a közvetlen vezetőm annak is a vezetője. Betontechnológiai, építőipari anyagoknak a felhasználásával foglalkozó szakirányú képzést tervezek majd egyetemi pályafutásom során, ehhez úgy érzem, nagyon sok fontos és hasznos információt tudok itt megtanulni. Azoknak ajánlanám szívesen, akiknek hasonló elképzeléseik vannak a szakmában elhelyezkedés szempontjából. A rugalmas munkaidőt és a segítőkész légkört szeretném még kiemelni, ami miatt szívesen ajánlanám a Wienerbergert ismerőseimnek. Nekem eddig pozitív benyomásom van.

V: Én is a légkör miatt ajánlanám a céget, mindenki nagyon kedves és jól lehet velük együtt dolgozni. A változatosságot is kiemelném, minden nap rejt valami új kihívást. Továbbá a korlátozások előtt volt szerencsém részt venni a sportnapon, ami nagyon jó lehetőség volt megismerni informálisabb közegben is a kollégákat. Ezenkívül nagyon-nagyon sok dolgot lehet ennél a cégnél tanulni. Izgalmas itt dolgozni, maga a marketing, annak ellenére, hogy nem ezt tanulom, nagyon megfogott.

K: A sokoldalúságból adódóan számtalan lehetőség van itt a fejlődésre. Ezalatt az idő alatt is, amit a cégnél töltöttem, sok új terméket és megoldást dobtak a piacra, amiket elsőként ismerhettünk meg. Gyakornokként is teljesértékűnek érzem magam a munkatársaim mellett, szerintem ez is nagyon ritka egy ilyen nagy volumenű cégnél. Ahogy a többiek is mondták, nagyon baráti a légkör. Igazából nem is teher a munkavégzés, hanem kellemesen töltött idő, a többiek miatt. Örülök, hogy ilyen rugalmasan kezeli a cég a gyakornokokat és hogy az egyetem mellett próbálják azt is hangsúlyozni, hogy fontos a munka, még fontosabb az iskola, de találjunk egy arany középutat.

V: Ebben nagyon igaza van Krisznek. Sok helyről hallom, hogy egy gyakornok mit csinál? Kávét főz, meg iratokat rendezget. Én úgy látom, hogy az itt dolgozó gyakornokok valódi munkát végeznek. Az én esetemben, amikor egyszer felajánlottam a marketinges kollégáimnak, hogy épp ráérek és szívesen készítek nekik kávét, kiemelték, hogy semmiképpen sem. Nem azért vagyok itt, hogy kávét főzzek, hanem azért, hogy tanuljak és fejlődjek. Miki és Krisz is mondta, hogy nagyon egyenrangúan kezelik a diákokat, ezzel én is teljes mértékben egyetértek.

A gyakornokokat újonnan induló wienerbergeres gyakornoki programunk segítségével szeretnénk még jobban bevonni a szervezet vérkeringésébe. Ezeken a találkozókon lehetőségük van még jobban megismerni egymást, valamint a szervezetet is. A tanulás mellett természetesen a szórakozás is terítéken van, melyről júliusi békéscsabai gyakornoki látogatásunk után be is számolunk Karrier Blogunkon!

Partnerkereső